Egyénre szabott mindfulness PszichoCo
Tudatában vagyok a pillanatnak, tudatában vagyok önmagamnak.
Önmegvalósítás
"azt teszem, amitől boldog vagyok"
Önismeret
"úgy érzem ismerem magam"
ÖnfejlesztésPszichoCo
"úgy gondolom, szükségem van fejlődésre"
Önazonosság
"összhangban van amit érzek, gondolok, és teszek"
Mi a mindfulness?
A mindfulness kifejezéshez számos meghatározás társul, amik közül a legelterjedtebbek a tudatos
jelenlét, vagy éber jelenlét, amikor testileg, lelkileg és
szellemileg is jelen vagyunk a pillanatban.
A szó forrása
egy kb. 2500 éves buddhista írás, a Szatipatthána szútta (Az éber figyelem
alappilérei), amelyben a történelmi Buddha arról ír, hogy milyen tudati és
testi tapasztalatokra irányítsuk éber figyelmünket, hogy a szenvedéseinket
csökkenteni tudjuk.
A nyugati kultúrában a tudatos jelenlét szemlélete a keleti vallásokkal
párhuzamosan kezdett el terjedni.
Amíg Ázsiában a tudatos jelenlét általában valamilyen vallásos folyamatként
jelenik meg, addig nyugaton inkább egyfajta szemlélet, technika vagy életmód.
Észak-Amerikában a mindfulness technikái az 1980-as évek elejétől már, mint
hivatalos egészségügyi szolgáltatás is megjelentek. Azóta nyugaton – a vallási
szemlélet kiszorításával – a mentális és testi egészségre tett pozitív hatásai
kerültek előtérbe.
A 2020-as évekre a szakemberek számos mindfulness tanfolyamot fejlesztettek,
a fókuszt egy-egy életterületre, vagy problémára irányítva.
A tudatos jelenlét, az éber figyelem az, amikor figyelmünket szándékosan a
jelen pillanat felé irányítjuk, ilyenkor érték és ítéletmentessé válunk.
Pusztán csak tapasztaljuk a külső és belső világot, az adott pillanatot.
A megjelenő gondolatokhoz nem fűzünk semmit, nem ítélkezünk, nem értékelünk,
egyszerűen csak tapasztalunk. Ha mégis elkalandozunk a figyelmünket tudatosan
irányítjuk vissza a jelen pillanatra.
A szenvedéseink egyik fő forrása, hogy észre sem vesszük, hogy legtöbbször a
múlton rágódunk, vagy éppen a jövő miatt idegeskedünk. Bizonyára mindenkivel
előfordult már, hogy a vízparton ült, átadva magát a pillanatnak élvezte a
puszta létezést, majd megjelent egy kósza gondolat, ami elindított egy spirált,
és a vízpart, a jóérzés már tova is tűnt. Ez mindannyiunk automatikus működése.
A testünk automatikusan csinálja a dolgokat, mi meg közben elkalandozunk,
agyalunk, gyakran nem kellemes dolgokról. Az automatikus működésünk ellentéte a
tudatos jelenlét, amikor szándékosan és nyitottan irányítjuk a figyelmet afelé,
amit éppen megtapasztalunk.
Ha stresszes életet élünk az agyalás kifejezetten gyakori jelenség. Egy
harvardi kutatás szerint a mai kor embere ébrenléti állapotának kb. 47%-ában
valami másra gondol, mint amit éppen csinál. A mindfulness lényege a rendszeres
gyakorlás. A tudatot meg kell tanítanunk az Itt és Most-ra fókuszálni, az
agyunkat pedig arra hogyan kezelje az elkalandozást, az ilyenkor megjelenő
tapasztalatokat, az ítélkezést, minősítést.
Mit nyújt és mitől más az Egyénre szabott Mindfulness PszichoCo?
Az Egyénre
szabott mindfulness PszichoCo beszélgetések abban különböznek az
mindfulness tréningektől, hogy az ügyfél saját szükségletein keresztül –
figyelemmel arra, hogy az életének mely területén van a legnagyobb szüksége a
tudatos jelenlét megélésére – építjük fel a teljes folyamatot.
Amíg a
csoportos tréningeken egy előre kidolgozott tematika mentén haladunk a teljes
csoport igényét figyelembe véve, addig az Egyénre szabott mindfulness PszichoCo
beszélgetések során a technikák egyetlen ügyfél igényeihez igazodnak.
Több a beszélgetés, több idő jut az egyéni gyakorlásra.
A tréner az ügyfél saját tudatossági szintjének felmérése után határozza meg az ülések
irányvonalát, a technikákat pedig a folyamat során igazítja rá az adott ügyfél
igényeire.
A mindfulness
PszichoCo noha használ meditációs technikát, mégsem arra, hanem a hétköznapi
életben is használható módszerekre helyezi a hangsúlyt, a hétköznapok
elakadásaiban támogat.
Megeshet, hogy
az ülések során olyan elakadásba ütközünk, ami mélyebb terápiás jelenlétet
igényel, ilyenkor bekapcsolódik a folyamatba egy terapeuta, aki segít
megtalálni azokat a gyökérokokat, amik akadályozzák az ügyfelet az Itt és
Most-ra koncentrálni.
Mit tanulunk a
Mindfulness PszichoCo segítségével?
Az űrlap beérkezését követő 24 órán belül visszahívunk a pontos időpont egyzetetés miatt.
Azonnal szeretnél időpontot?
Hívj minket az alábbi telefonszámon: (8:00-18:00)