megosztás

Mitől más a PszichoCo módszer, mint a többi, vagy, mint pszichológus segítségét kérni?

Az elmúlt hónapokban rengeteg izgalmas kérdést kaptunk, amikre itt a cikkünkben is megpróbálunk részletesen válaszolni.
Terápia és Coaching 1 folyamatban pszichológus helyett

1. Miért álmodtatok egy új módszert? A meglévők már nem elég jók? Nem érdemes pszichológus segítségét kérni?

Nem, egyáltalán nem erről van szó!

Már régóta foglalkoztatott bennünket az a gondolat, hogy miként tudnánk még jobbá tenni a pszichés támogatást nyújtó szolgáltatásokat.

Az utóbbi években számos kérdés bontakozott ki, amiket az ügyfelek visszajelzései is inspiráltak.

„Hogyan tudnánk még hatékonyabban segíteni?”

„Mire van szüksége valójában a mai kor emberének, aki nehézségekkel küzd?”

„A meglévő módszerek meddig tudnak segíteni?”

A sok-sok beszélgetésnek köszönhetően megálmodtunk egy új módszert, a PszichoCo-t, ahol ötvöztük a terápia és coaching módszertanát, eszközöket és szemléletet.

A beszélgetéseink középpontjában mindig az állt hogyan találjunk megoldást azokra az esetekre, amikor az ügyfelek nem szeretnének vagy nem tudnak maguk megküzdeni a terápiás ülések során feltárt problémákkal vagy, amikor egy coaching ülésen a coach arra a következtetésre jut, hogy az ügyfelének mélyebb a problémája, mint amivel hozzá fordult.

A mai rohanó világ, a rohanó hétköznapok, a milliónyi feladatok mentén az életünk is felgyorsult… sőt… utol sem érjük magunkat, csak görgetjük a temérdek teendőt magunk előtt.

Legtöbbször önmagunkra és a párunkra sincs időnk, hogyan is lenne terápiára, önfejlesztésre?  Pedig ahhoz, hogy megértsük a működésünket, hogy egy-egy megélésünk honnan ered, vagy, hogy hogyan hat a múltunk a jelenünkre és a kapcsolatainkra, ahhoz bizony elengedhetetlen önmagunk mélyebb megismerésével, fejlesztésével foglalkoznunk.

Sokszor úgy gondoljuk, hogy ami gyermekként történt velünk az a csupán múltunk része, lezárult, és semmiféle hatása nincs a jelen életünkre. A valóság azonban nem ez. A különféle gyermek vagy fiatalkori negatív élményeink hatására, megküzdési, védekezési, óvó-elrejtő működéseket tanultunk be, hogy így vigyázzunk a lelkünkre.

Hiányozhatott a támogatás, a védelem, az értünk való kiállás, a szeretetteljes felénk fordulás, a feladatok elvégzése nélküli dicséret, hogy csakis önmagunkért kapjunk figyelmet.

Hogyan is lehetne, hogy mindez nem hat a jelenünkre?

De mi már figyelünk magunkra, szeretjük magunkat, vigyázunk magunkra. – mondjuk oly sokszor.

Másrészt persze szeretjük a tudást, a különféle módszereket gyorsan elsajátítani és menni tovább, hiszen ezernyi dolgunk van még.

Csak sok-sok terápia vagy önfejlesztés után fogalmazódik meg bennünk, hogy a múlt történései nagyon is hatnak a jelenünkre. És akkor jön a következő kérdés: „Ok, most már észreveszem mindezt, de hogyan változtassam meg? Hogyan építsem be a jelen életembe, a MOST-ba?”

A terápiák folyamatában is el lehet ide jutni, de sajnos nem lehet az elmúlt 20-30 évet pár alkalom alatt megérteni, felismerni, feldolgozni, összekötni a jelennel, majd rögtön másként is működni bizonyos helyzetekben.

Hosszabb terápiás folyamatot igényel a jelenbe való megérkezés, az új gondolkodásmód begyakorlása, a védekezési mód átalakítása.

De mi lesz addig a JELENNEL?

Hiszen MOST éppen erre lenne szükség! Rövidebb időn belül, hatékony változást elérni!

Ezt tudja biztosítani a PszichoCo – egy folyamaton belül coaching ülésekkel és terápiával.

2 az 1-ben, terápia és coaching egy úton haladva.

2. Mi az, amitől más ez a módszer, mint az eddig ismertek?

Hosszú évekig dolgoztunk olyan területeken, ahol kívülről is megfigyelhettük a segítő szakemberek munkáját, azt hogyan segítenek a pácienseknek, az ügyfeleknek, sok esetben akár azt is, hogyan harcolnak értük. Az egyes szakterületek képviselői, az intézmények azonban egymással szélmalomharcot vívtak, mert mindig mást láttak helyesnek egy-egy páciens, pár vagy család vonatkozásában, érdekében. Az ügyfelek mivel „jól akartak viselkedni”, hol az egyik úton indultak el, hol a másikon, de számos esetben éppen a saját útjuk maradt ismeretlen számukra.

Már akkor sem tartottuk helyesnek, hogy a sok jó szakember, a segítői területek nem együttműködésben, közös gondolkozásban dolgoznak és tesznek az ügyfelekért.

Meggyőződésünkké vált, hogy a legyőzhetetlennek hitt akadályok is megoldódnak, ha sok apró kéz összefog egy nagyobb nehézség ellen. Összeadódnak az erők, a képességek. Közösen hatékonyabbak, és gyorsabban érnek el eredményeket is.  

Ez történt a PszicoCo megálmodásánál. Előbb ötvöztünk a két szakterület minden ismeretét, eszközállományát, majd kialakítottuk a PszichoCo saját szemléletét.

Nem új dolgot fedeztünk fel…. hiszen annyi fantasztikus módszertan van. A maga nemében mindegyik egyedülálló.

Amikor azonban segítünk azon az egy szemüvegen, a saját szakterületünk nyújtotta tudásunk szemüvegén keresztül látjuk az ügyfeleinket.

Minél több módszertant ismer, tanul meg egy szakember, annál színesebben, összetettebben látja az egyént, és az ő segítői szakmai palettája is annál gazdagabb. De még ekkor is csak egy szakember marad, akinek van egy saját kialakult megfigyelése a világról, egy saját nézőpontja.

Éppen ezért szerettük volna, ha két önálló szakterület együttműködve tud segíteni az egyéneknek, a pároknak, és a családoknak egyaránt.

A munkánk során folyamatos finomítások mentén, egyedi szakmai szemléletet, technikákat építettünk be a módszertanba.

3. Hogyan fog a két érdekelt szakma vagy más segítői szakmák fogadni benneteket?

Sokat beszélgettünk erről.

Számítunk mindenféle véleményre, hiszen mindenki a saját módszerét, technikáját tartja a legrelevánsabbnak egy-egy pszichés probléma megoldására, és ez így is van rendjén.

Hiszünk abban, hogy mindenkinél vannak olyan élethelyzetek, amikor fontos, hogy legyen mellette valaki, akire támaszkodni lehet.

Társ, szülő, barát….

A rohanó életünkben azonban sajnos könnyen elmagányosodhatunk.

A világban számos olyan dolog történik, ami szorongáshoz, pánikhoz vezet és vezetett, különösen az elmúlt időszakban. Támasz, segítség, megértés és figyelem kell egy-egy élethelyzetben.

A PszichoCo kettős figyelmet ad azáltal, hogy két szakember támogatását élvezhetjük egyetlen folyamaton belül. Feltárjuk a múltban gyökerező tramumákat, hiányokat, elutasítottság okait, majd feldolgozzuk azokat, de mindeközben a jelen életben, a jelen pillanatban is adunk kapaszkodót, értelmezést, megérkezést.

A jelent jobban tudjuk befolyásolni, irányítani, kontrollálni, mint a múltat. Ezért is érzik azt az ügyfeleink, hogy bár fontos a múlt feldolgozása, de mivel azon nem tudnak változtatni, csak új értelmezésben megérteni, ugyanolyan fontos a jelennel is foglalkozni. Az érzelmi bevonódások, a tehetetlenség, a félelmek tetten érhetőek este és reggel, munkahelyen, vagy családi légkörben egyaránt, és mi Itt és Most ezen szeretnénk dolgozni! Hogyan csináljuk másképp ma és holnap, hogyan fékezzük meg a régi beidegződéseket, hogy harmonikusabb életet élhessünk?

Bízunk benne, hogy úgy a terapeuták, mint a coachok, vagy más segítői területek szakemberei értékelik ezt a fajta mély elköteleződésünket a ügyfelek iránt.

Baráti üdvözlettel:
Penyák Erika PszichoCo önfejlesztő tréner, life és business coach és Sonkoly Zsuzsa pár és családterapeuta.