Adj szót fájdalmadnak; a bánat, amely nem beszél, addig szorítja a megterhelt szívet, amíg az megszakad (Shakespeare: Macbeth)
  
Életünk során szinte mindannyian szembesülünk valamilyen veszteséggel, amivel nagyon nehéz szembenézni. A szeretteink elvesztése mind közül a legnehezebb, legfájdalmasabb de sajnos a modern kor emberének tabutémává vált. Számos dolgot említhetünk, ami régen körülvette a gyász folyamatát, ami átsegítette a gyászolót ezen a nagyon nehéz és lelkileg megterhelő folyamaton. Voltak hallotti torok, virrasztások, siratások, és ott volt az egy év gyászidőszak is. Akármilyen furcsa, ezek mind-mind a gyászolót szolgálták, támogatták a lelki felépülését.
  
A gyászban a legnehezebb, hogy nem beszélünk róla. Nem kérdezzük meg a másikat, hogyan tölti az estéket egyedül, tud-e beszélgetni valakivel….
  
A veszteségfeldolgozás egyik legnehezebb állomása az elmagányosodás, az eltemetett fájdalmas érzések kimondása, erről való beszélgetés, vagy a szeretett személyről való elmélkedés.
  
Mindenki olyan nagyon tapintatos, nem akarnak fájdalmat okozni, nem akarnak vagy nem tudnak megfelelően osztozni a fájdalmunkban, sok esetben azt sem tudják a környezetünkben hogyan viselkedjenek, mit mondjanak nekünk. Mindez viszont távolságot szül és elmagányosodást okoz éppen annak, akinek a legnagyobb szüksége lenne a megértésre, támogatásra, a társaságra.
  
Meg kell tanulnunk a fájdalmas érzelmek mellett is jelen lenni, segíteni a hiányt megélőt, illetve érzelmi kapcsolódást keresni, ha éppen mi gyászolunk.
  
Minél inkább nem beszélünk a veszteségről, annál mélyebb rétegekben fog elzárkózását okozni, annyira, hogy észrevétlenül már a saját érzéseinktől is távol kerülünk.
  
Persze a legnagyobb veszteségeink mellett számos más veszteséggel is meg kell birkóznunk az életünk során. Ilyen lehet egy házi kedvenc halála, munkahely, barátok, élettér elvesztése, illetve az elmúlt években ránk nehezedő láthatatlan vírusok megjelenéséből következő veszteségeink, amik miatt kicsúszott a talaj a lábunk alól. A körülöttünk lévő országokban zajló történések is hatással vannak érzelmeinkre, hiszen gyászoljuk a múltbeli kényelmes életünket.
  
A PszichoCo a veszteséget megélők elzárkózását, elmagányosodását enyhíti, amellett, hogy átsegíti őket a gyász lélektani szakaszain. Egy olyan színteret biztosít, ahol nyíltan tudunk beszélni az érzésekről, válaszokat kaphatunk a kérdéseinkre, és segít lebontani a falakat, mellyel a lelkünket próbáljuk védeni.
  
A fal sokszor eléri a célját, hiszen a fájdalmas érzéseket mélyen eltemetjük, de megeshet, hogy ugyanazon a csatornán a boldogság, a mosoly, a felszabadultság, az öröm is elzáródik. Megtörténhet az is, hogy ezek az mélyen elnyomott érzések váratlanul, kontrollálatlanul felszínre törnek, és hatással lehetnek a mindennapjainkra.
  
A gyászmunka segítségével – egy idő után – megbékélhetünk a veszteségeinkkel, és ezek helyett a hirtelen feltörő fájdalmas érzések helyett a tudatos emlékezés kap szerepet.
  
A PszichoCo terapeuta és coach segítségével az elfogadás és feldolgozás felé haladunk úgy, hogy eközben minden gyászoló megkapja a megszentelt figyelmet, amelynek a legnagyobb gyógyító ereje van.
  
Figyelmet adni a jelenben, mellette lenni a fájdalmában és reményt adni a jövőhöz!